Korábban is vonzott a fotózás világa, de a munkán kívül komolyabban csak idén januártól kezdtem el foglalkozni vele. Ekkor indultam a 2. FotóStart kihíváson – és legnagyobb meglepetésemre a mobilos kategóriát sikerült is megnyernem. Ez hatalmas lendületet adott! Azóta is aktív klubtag vagyok a Kattanki Klubban.
Amikor csak tudom elvégzem a különböző online tanfolyamokat, és igyekszem minden házi feladatot is elkészíteni. Ennek szerencsére meg is lett az eredménye, hiszen a Koncertfotózás tanfolyamon elnyertem Oravecz Joe különdíját. Óriási élmény volt személyesen is találkozni Joe-val. Nemrég fejeztem be tőle a Mesterséges fények kurzust is, ugyanis a következő célom egy rendszervaku beszerzése (egyre jobban érzem a hiányát).
Amikor tudomást szereztem a Fotósviadalról, rögtön eldöntöttem, hogy ki szeretném próbálni magam. Rengeteget hallottam korábban róla, és kíváncsi voltam, hogyan fogok helytállni egy ilyen kihívásban.
Már a megnyitó előtt éreztem némi izgatottságot – bevallom, versenydrukkos lettem. Szinte nulla tapasztalattal érkeztem a helyszínre, és ami felszerelésem csak volt otthon, azt mind bepakoltam a táskába. Utólag kiderült, hogy ennek csak töredékét használtam, de kezdő lelkesedésemben biztosra akartam menni. Ha valamit nem raktam volna be akkor tuti arra lett volna szükségem! Végül gyakorlatilag a Canon R50 vázammal és az EF-S 55–250mm objektívvel (RF-EF adapteren keresztül) oldottam meg szinte az összes feladatot. Kivétel ez alól az egyik hosszú záridős kép a „Visszhangos város” témánál – ott előkerült a tripod és egy ND64 szűrő is a megfelelő hatás kedvéért. A nap folyamán végig a kezemben volt a fényképező (bár nem mindig bekapcsolva), és csak az utolsó feladat előtt kellett akkumulátort cserélnem.
A megnyitó ünnepség közben egyre erősödött bennem a drukk, de igazán akkor ugrott meg az adrenalin, amikor megkaptuk az első feladatot. Innentől nem volt megállás – kezdetét vette a fotós viadal, mi pedig egy maroknyi Kattanki klubtaggal együtt vágtunk neki a viadalnak.
Az első téma hallatán (“Részletek”) a megnyitó után kis csapatunkkal a Gül Baba utca felé vettük az irányt. Eleinte automatikusan elkezdtem fotózni mindenféle építészeti részletet, díszt és mintát, amit csak megláttam az utcán. Gyorsan feltűnt azonban, hogy a többi fotósviadalos is hasonló módon bóklászik és felfelé kattintgat – rájöttem, hogy ez túl egyértelmű megközelítés. Itt váltottam stratégiát: úgy döntöttem, hogy a nyilvánvaló témák helyett ellenkező irányba indulok el, és valami szokatlant keresek. Lent a járda szintjén kezdtem el nézelődni.
Hamarosan meg is találtam azt, amit kerestem: az utca aljában egy gyönyörűen díszített csatornafedőt láttam meg. Meredeken emelkedett az utca, a fedél pedig szinte elrejtett műalkotásként lapult Budapest utcáján. Már csak a hátteret kellett “életre kelteni” a képhez, hogy igazán legyen mondanivalója. Vártam, hogy arra sétáljon valaki, és eközben az egyik klubtársam segítségét kértem: beállt a harmadoló pontra a háttérben. Köszi Eszter! Miután megszületett a kép le is adtam az első feladatot. Szerencsére a feltöltés zökkenőmentesen ment – néhányunknak akadtak itt technikai gondjai, de kisegítettük egymást, ahogy tudtuk, az idő szorítása ellenére is.
A második feladat címe (“Egyensúly”) hallatán azonnal a Dunára asszociáltam. A belvárosban voltunk, így adta magát a folyó, rajta egyensúlyozó hajók vagy épp a vízen suhanó kajakosok képe. Gyorsan le is sétáltam a folyópartra a Margit híd közelében. A sportolók sajnos hiányoztak a látképhez, ezért improvizálnom kellett: építettem egy apró kőkupac-tornyot a kavicsokból a vízparton (nem is volt olyan egyszerű). Ezután különböző kompozíciókkal kezdtem el játszani, hogy visszaadjam az „egyensúly” érzését a képen.
Végül a leadott fotón a kőtorony egyensúlyát a háttérben komponált Margit híd adta meg. A hídon épp áthaladó villamos mozgása ellensúlyozta a Duna üres vízfelületét a kép másik oldalán. Így a kép két oldala kiegyensúlyozott lett: bal oldalon az ember alkotta stabilitás (a kőrakás), jobb oldalon pedig a város dinamikája (a mozgó villamos a hídon). Mire ezt a feladatot is leadtuk, a kis csapatunk tagjai igencsak szétszóródtak a környéken – mindenki másfelé szaladt jó témát keresni. Viszont újra összefutottunk, gyors élménycserét tartva.
Amikor kézhez kaptuk a harmadik témát (“Utolsó lépés”), bevallom, egy pillanatra tanácstalan lettem. Egy elvárt megoldás rögtön beugrott: például egy utolsó lépcsőfokra fellépő láb, vagy valaki, aki épp felszáll egy járműre. Készítettem is egy ilyen fotót – egy lépcsős jelenetet a Margit híd korlátjával keretezve (Köszi Anna!) –, de éreztem, hogy nincs benne semmi különleges, nem adja meg azt a “hűha” érzést. Ekkor történt valami váratlan és vicces: egyszer csak felbukkant Csaba a Duna felől, és rohant át az alsó rakpart úttestjén, kerülgetve az autókat! Mindannyian kaptunk a gépünk után, Csaba pedig nevetve bekiáltotta: „UTOLSÓ LÉPÉS!” – utalva ezzel a feladatra. Ismét jó hangulat kerekedett, mindenki nevetett, és ez a pár pillanat oldotta a görcsös koncentrációt bennünk.
Mivel maradt még egy kis időnk, néhányan úgy döntöttünk, átsétálunk a Margit-szigetre, hátha ott találunk érdekes jeleneteket az “Utolsó lépés” témára (például sakkozók utolsó lépése a bábukkal, ilyesmi). Nekem viszont már kattogott egy teljesen más gondolat a fejemben: az étel- vagy italkészítés utolsó lépését szerettem volna megörökíteni. A Margit-sziget tele van vendéglátóhelyekkel, úgyhogy kézenfekvőnek tűnt ott próbálkozni. Ahogy sejtettem, kora délelőtt lévén a legtöbb büfé még zárva volt, csak az előkészületek zajlottak a háttérben. Kitartóan keresgéltem tovább, míg végül rámosolygott a szerencse a kitartásomra: találtam egy hamburgerezőt, ahol az egyik alkalmazott éppen magának készített egy burgert reggelire. Megkérdeztem, fotózhatom-e, ahogy a saját szendvicsét összerakja – szerencsére beleegyezett.
Izgatottan vártam a megfelelő pillanatot: amikor a hús végre elkészült, sorozatfelvétel módra kapcsoltam, és igyekeztem elkapni azt a bizonyos utolsó mozdulatot, ahogy felteszi a húspogácsát. A szívem mélyén éreztem, hogy ez a kép színesben fog igazán működni – a sülő hús és a zöldségek színei miatt –, de mivel utómunka nem volt engedélyezett a verseny során, nem változtathattam a kamerán belüli beállításokon az utolsó pillanatban. Így, enyhén kopogó szemmel a burger látványától, leadtam a harmadik feladatot is. Ezen a ponton én már külön utakon folytattam tovább (a csapatunk tagjai is szétszéledtek), de a városban járva-kelve azért összefutottam még itt-ott ismerős viadalos arcokkal.
A negyedik téma (“A hiányzó összetevő”) viszonylag könnyen meglett – sőt, szinte belebotlottam a jelenetbe. Miután végeztem a Margit-szigeten, elindultam a pesti oldal felé. Ahogy felértem a Margit hídra, észrevettem, hogy a külső sávban egy lerobbant autót tolnak ketten is. Abban a pillanatban tudtam, hogy ez lesz a befutó ötletem: az autóból épp a “hiányzó összetevő” (az üzemanyag, vagy valami más) okozza a galibát. Gyorsan pozíciót váltottam, hogy ne látszódjanak teljesen a segítők arcai, viszont a történet így is érthető legyen. A kompozíciónál bevontam a híd korlátját előtérnek, és megvártam a megfelelő hátteret (itt az autókkal és a villamossal játszottam).
Mivel ennél a feladatnál maradt némi fölös időm, nem siettem azonnal leadni a képet. Úgy döntöttem, kihasználom a rövid szünetet egy gyors ebédre, illetve addig átgondolom a +1 bónuszfeladatot is, hátha sikerül párhuzamosan azt is teljesíteni. Így hát bekaptam egy szendvicset, kifújtam magam kicsit, és fejben már a következő kihívásra készültem.
Az ötödik feladat címe (“Visszhangos város”) alapján a városi nyüzsgés és tömeg képi visszaadására gondoltam, lehetőleg valamilyen kreatív módon. Rögtön az jutott eszembe, hogy egy hosszú záridős technikával megmutatom a város hömpölygését – mintha csak a város zaja visszhangozna a képen. Első állomásként a Deák térre metróztam, mert ott mindig rengetegen vannak. Már a metró peronján kipróbáltam volna egy képet: előkaptam a mini állványomat, belőttem a hosszú záridőt az ND szűrővel, és vártam a következő szerelvény érkezését, hogy a le- és felszálló emberek elmosódott alakját megörökítsem. Sajnos a biztonsági őr közbeszólt – udvariasan jelezte, hogy odalent tilos fotózni. Ezzel buktam kb. 5 percet és egy jó lehetőséget, szóval rohantam is tovább, fel a felszínre.
A Deák térről a közeli Váci utcába sétáltam át, bízva abban, hogy ott a turisták forgataga elegendő “visszhangot” ad majd a fotóhoz. Kinéztem magamnak egy forgalmasabb szakaszt: eleinte egy kirakat üvegét segítségül véve akartam fotózni a tükröződő tömeget, így állítottam össze a kompozíciót. Állvány, ND szűrő, hosszú záridő – minden készen állt, de az eredmény valahogy nem tetszett. Ekkor ötletet váltottam: egyszerűen elfordítottam a kamerát a kirakat tükröződéseiről, és inkább szemből fotóztam a hömpölygő gyalogosokat az utcában. Az eredmény már sokkal dinamikusabb lett, de még mindig hiányérzetem volt. Gondoltam egy merészet: meglazítottam az állványfejet, és a következő hosszú expozíció közben finoman megmozdítottam a fényképezőgépet. Ettől a mozgó emberek képei folytonosságában lett egy apró törés, egyfajta vizuális “visszhang” effektus jött létre a képen. Végre azt éreztem, sikerült valami igazán kreatívat alkotni ennél a feladatnál! Gyorsan le is mentettem és beküldtem a fotót, elégedetten indulva tovább.
A hatodik témánál (“Színek szimfóniája”) maradtam a belvárosi forgatagban, hiszen a Váci utca és környéke tele van színes kirakatokkal, árukkal, és érdekes jelenetekkel. Bementem több édességboltba és ajándéküzletbe is, fotózgattam a szivárvány minden színében pompázó cukorkákat. A fejemben az a kép élt, hogy egy fotón minél több élénk szín köszön vissza, annál jobb lesz a “szín-szimfónia”.
Már éppen indultam volna tovább az utcából, amikor visszafordulva a szemem sarkából észrevettem egy paprikafüzért köteget. Több sor pirosra száradt fűszerpaprika lógott a kötélről, és ahogy rájuk sütött a nap, gyönyörűen megcsillantak a felületek. Hirtelen megéreztem, hogy nem is feltétlen kell ide minden szín: a paprika mély vörös színei önmagában is elég karakteres, hogy “szimfóniát” alkosson. Készítettem néhány fotót a paprikafüzérről különböző szögekből, és az egyik kép annyira megtetszett, hogy rögtön tudtam, ezt fogom beadni. Leadás után elkezdtem érezni a fáradtságot (a lábaim kezdtek lassan leszakadni az egész napos rohangálástól, persze ki más menne fotósversenyre nem túl kényelmes cipőben, ha nem én… ).
A hetedik feladat az “Az idő vasfoga” volt, emellett pedig kaptunk a viadal elején +1 bónuszfeladatot is “Rejtett történetek” címmel. Úgy voltam vele, ha már idáig eljutottam, szeretném a plusz kihívást is teljesíteni, így két ötletet kellett egyszerre érlelnem a fejemben. Elindultam a Szabadság tér felé, mert eszembe jutott, hogy ott található a holokauszt áldozatainak egy emlékhelye – elsőre azt gondoltam, ez jó alap lehet a Rejtett történetek megörökítéséhez, hiszen rengeteg személyes tárgy és üzenet van ott kiállítva, megrendítő történeteket sejtetve.
Útközben viszont egy váratlan jelenet új irányba terelte a gondolataimat. Egy retro múzeum kirakatában megpillantottam egy Sztálin mellszobrot, ami napszemüvegben és szalmakalapban próbált “elrejtőzni” a történelem elől. Annyira szürreális és sokatmondó látvány volt ez számomra, hogy azonnal tudtam: megvan a Rejtett történetek témájú fotóm! Sztálin diktátor alakja, ahogy viccesen álcázva bújik meg a vitrinek mögött, tökéletesen szimbolizálta, hogyan próbálják néha a történelmet elrejteni vagy meghamisítani – de a múlt mindig ott “leselkedik” a háttérben.
Folytattam az utat a Szabadság térre, immár az “Az idő vasfoga” témán gondolkodva. Bevallom, ennél a feladatnál hirtelen nem volt határozott ötletem. Fel is hívtam az egyik kedves barátomat – aki történetesen tábori lelkész – hogy nincs-e valami tippje, milyen kevésbé ismert, régi kis eldugott hely van a közelben, ami passzolhat a témához (esetleg egy katakomba 🙂 ). Beszélgettünk egy jót! Közben odaértem a Szabadság téri holokauszt emlékhelyhez, és ahogy körbenéztem, egyszer csak összeállt a fejemben a kép. Megláttam egy részletet, ami remekül szimbolizálta az idő múlását és pusztító hatását: az emlékhelynél heverő, időjárástól megkopott személyes tárgyakat, cipőket, leveleket és cikkeket amelyeket az emlékezők helyeztek el. Gyorsan komponáltam és lőttem néhány fotót erről a megrendítő részletről. Úgy éreztem, sikerült elcsípnem “az idő vasfogát” – azt, ahogyan az idő múlása nyomot hagy a tárgyakon és a történelmünkön. Nem sokat kísérleteztem, mert egyrészt majdnem kifutottam az időből, másrészt a fáradtság is erősen kezdett úrrá lenni rajtam a nap végére. Így hát leadtam a hetedik feladat képét is, és vele együtt a Rejtett történetek bonuszt is kipipálhattam.
Elérkezett a nyolcadik, utolsó feladat: “Mennyi az annyi”. Ezt a témát már nagyon vártam, mert a felkészülés során korábbi évek anyagait böngészve feltűnt, hogy gyakran van valami számolós/logikai jellegű feladvány. Előzetesen azt találtam ki, hogy esetleg egy 87-es trolibuszt fotózok majd le (utalva a számokra), de a viadal során úgy éreztem bevállt, hogy az első ötleteimet érdemes sutba dobni, és nyitott szemmel inkább valami váratlan megoldást keresni. Így hát nekifogtam, hogy séta közben mindenfelé matematikai formákat és mintázatokat keressek a városban.
Ahogy az Igazságügyi Palota felújítás alatt álló épülete mögött elhaladtam, egyszer csak szemet szúrt egy érdekes részlet: két sor üres ablak meredt rám szimmetrikus rendben, mégpedig négy-négy. Azonnal a nyolcas szám jutott eszembe róluk. Pár méterrel arrébb pedig pont három parkoló autó állt egymás mögött az utcában. Ekkor bevillant: a képemen a 8-as és a 3-as dominál majd! Nem tudtam, a zsűri fejében mi járhat a “Mennyi az annyi” kapcsán, de én ezt úgy értelmeztem, hogy meg kell mozgatni a fantáziánkat – hát én egy kis fejtörőt vittem a fotómba. Gyorsan megkomponáltam úgy a képet, hogy a nyolc ablak jól kivehető legyen, a három autó pedig kiegészítse azt.
Miközben próbáltam a legjobb szöget belőni, odalépett hozzám két munkásember. Látták, hogy nagyon fotózok valamit, és aggódva megkérdezték: “Ugye nem minket büntetsz meg? Mindjárt elállunk onnan a kocsival!”. Alig bírtam ki nevetés nélkül. Gyorsan elmagyaráztam nekik, hogy szó sincs ilyesmiről, csak egy fotóversenyen veszek részt, és még a képemet is megmutattam nekik a kijelzőn, hogy lássák, ők rajta sincsenek. Nagyon jót derültünk mindannyian a félreértésen, aztán ők visszatértek a munkához, én pedig – épp időben – beküldtem az utolsó fotómat is. Hatalmas megkönnyebbülés volt megnyomni a “küldés” gombot az utolsó feladatnál. Megcsináltam!
Az utolsó feltöltés után visszasétáltam a versenyközpontba, a Dugattyúsba. Hullafáradtan rogytam le a Kattanjki Klub asztalához, ahol már többen is üldögéltetek. Még jólesett kicsit beszélgetni veletek, megosztani az élményeket. Jó hangulatban teltek ezek a záró percek. Már aznap eldöntöttem magamban, hogy jövőre is szeretnék jönni a Fotósviadalra, annyira magával ragadott a hangulata és a kihívás.
Arra viszont álmomban sem gondoltam, hogy bármilyen díjat nyerhetek ezen a megmérettetésen – hiszen számomra már az is győzelem volt, hogy végigcsináltam és ennyi új tapasztalatot szereztem. Éppen ezért óriási meglepetés ért, amikor később, az eredményhirdetés videóját visszanézve, meghallottam a nevemet! Kiderült, hogy az általam beadott fotósorozat elnyerte a Dugattyús különdíjat. Először el sem akartam hinni, hogy tényleg rólam van szó.
Összességében elmondhatom, hogy felejthetetlen nap volt, rengeteget tanultam belőle, és szuper volt veletek és a klubtársakkal együtt átélni ezt az egészet. Köszönöm mindenkinek a bíztatást, a társaságot és a szervezést – jövőre találkozunk, még felkészültebben és (remélhetőleg) egy fokkal kényelmesebb cipőben!
– Garda Tamás
Múlt havi kihívásunk győztes képét Zsolt küldte, ezért most az ő bemutatkozása következik. Fogadjátok szeretettel: “Sziasztok! Tatár Zsolt vagyok, 2024 óta a Klub tagja. Nagy
Az első rendszervakus alapozó rendezvényünk után rögtön megszületett az ötlet, hogy rádobjunk még egy lapáttal. Így jött létre a Villanó Weekend, ami egy két napos
Tagjaink ebben a hónapban a “fizikai”-et kaptán kulcsszónak. A nyertes képet Tatár Zsolt készítette, gratulálunk! Tudtad, hogy a Kattanjki Klubban havonta fotós kihívások zajlanak, amelyek
Discount Applied Successfully!
Your savings have been added to the cart.
Ismét elérhető a legkedvezőbb árú, Pillanatvadász csomagunk, amely 20+ online tanfolyamot tartalmaz a fotózásról!
Sőt a Szoftver.hu jóvoltából 1 db 115.000 Ft értékű, vadonatúj Wacom Intuos Pro S táblát is kisorsolunk a tagjaink között.
A jelentkezés határideje: 2025.03.20. éjfél!
Szerezd be a legmenőbb ajándékot, egy 1 hónapos vagy 1 éves Kattanjki Klub ajándékutalványt!
Hobbifotósoknak a Képvarázsló, profiknak pedig a Fénymester csomagot ajánljuk!
Fény-árnyék játék, illúzió, flatlay, tökéletes bőrszín és háttérelmosás utólag – 5 konkrét feladat, 5 látványos eredmény. Minden lecke negyed óra alatt elvégezhető, és a 7. nap végére biztosan lesz olyan fotód, amit mások irigykedve néznek majd. Jelentkezz ingyen!
Ezen a webináron megtudhatod, hogyan építhetsz fel egy olyan egyedi képi világot, ami megállítja az embereket a görgetésben. Anélkül, hogy éveket vesztegetnél erre.
Akkor is, ha most indulsz az ügyfélszerzéssel és nem akarsz hirdetni! A 3 leggyakoribb hiba, ami miatt nem tudsz ügyfelet szerezni és azonnal használható megoldások fotós vállalkozóknak.
Tanulj a legjobb hazai fotósoktól, kapj visszajelzést a képeidre, és éld át, milyen érzés egy inspiráló fotós közösség tagjának lenni.
Akkor is, ha most indulsz az ügyfélszerzéssel és nem akarsz hirdetni! A 3 leggyakoribb hiba, ami miatt nem tudsz ügyfelet szerezni és azonnal használható megoldások fotós vállalkozóknak.
Január 24-étől emelkedik az előfizetések ára. Csatlakozz január 23. éjfélig, hogy bebiztosítd a kedvező áradat! (A meglévő előfizetéseket NEM érinti az árváltozás.)
Január 16. éjfélig megteheted! Sőt Kattanjki Klubtagként az előfizetésed időtartama alatt bármikor, bármeddig!
Kezdd az újévet az 1 hetes, ingyenes Kattanjki FotóStart kihívással! Készíts olyan fotókat akár mobillal, akár kamerával, amelyektől tátva marad az ismerőseid szája!
Január 8-ától 5 minőségi oktatóvideó, élő képértékelés és még nyeremények is várnak. Jelentkezz most, hogy ne maradj le!
Szeptember 14-én szombaton INGYENES online eseményt tartunk, ahol 3 prémium oktatóvideóval, élő képértékelő adással és kérdezz-felelekkel várunk.
