– Hol voltatok?
– Kattanjki Táborban!
– Kattanjki Táborban?
– Igen, Kattanjki Táborban! Nem ismerős? Plüss bagoly, Ihász Ingrid, sok lelkes fotós, osztrák hegyek, hajnalig tartó nevetések, rettentő ködös idő, még rettentőbb kavargás a szerpentineken, Grüner See-s fotózás, Kattanjki Tábor!!!
Az történt, hogy 4 fantasztikus napot töltöttünk együtt az osztrák hegyekben, ami igazi közösségi élmény volt. A klubtársak előbújtak a profilok mögül és az online ismerősök közös, valódi élményeket gyűjtöttek, nem is akármilyeneket!
Sokat gondolkodtam, a sok szép fényképünk közül melyik lehetne blog borító, melyik az, amelyik számomra a legjobban összefoglalja az itt történteket, de végül bevallom, a választott kép már itthon készült Deák-Baksai Éva mézeskalácsáról.
Az ok egyszerű: Az ember bármikor befizethet egy utazásra bárhova, kalandparkba is mehet, de ilyen közösségi élményt nem élhet át akárkikkel.
Számomra ez a mézeskalács szimbóluma annak a várakozásnak és összetartozásnak, amivel a klubtársak viszonyultak a táborhoz. Szinte mindenki hozott magával valami kis pluszt a közösbe, amit egyszerűen csak meg akartak osztani a többiekkel.
Bármikor bármi kihívás elé kerültünk, akár fuvarszervezéssel, akár pakolással, mindig kérés nélkül sorban álltak a segíteni akarók. Számomra vitathatatlanul a remek közösség volt a legnagyobb élmény.
De hogy az örökbecsű Blöff párbeszéd fenti átiratánál nagyobb rálátást kapj, álljon itt egy szubjektív beszámoló:
Az Úr 2025. esztendejének szeptember havában, midőn a naptár 25-re fordult, felkerekedtünk, hogy a kora délutáni órákban megpillantsuk a osztrák St. Jakob im Walde beli síházunkat, amely menedékünkként szolgált a tábor alatt.
A látási viszonyok nem voltak igazán kiemelkedőek (az időjárás meglehetősen pocsék volt – a szerk.), de vannak dolgok, amiknél egész egyszerűen be kell látnunk, hogy nincs rájuk hatásunk. Így tettünk mi is és rugalmasan variáltuk a programokat, hogy a legtöbbet ki tudjuk hozni abból, amiért odamentünk. Spoiler alert: sikerült.
A szállás elfoglalása után a közös csoportos túrát az Arzberg hüttébe elengedtük, mivel visszafelé már jó eséllyel esőben és sötétben kellett volna visszavánszorognunk, ami bár elég vonzó ajánlatnak tűnt, voltak akik mégse ezzel szerették volna levezetni a sok órás utazás fáradalmait.
A döntés megszületésekor legbelül üdvrivalgásban tört ki minden koravén, lusta porcikám, amit gyászos kelletlenséggel az arcomon álcáztam némi szemforgatással, mely azt volt hivatott sugallni, hogy hát itt mindenki cukorból van… cöh.
Helyette szabad programot hirdettünk az esti fotós kvízig és vacsiig. A terepképesebb gépjárművel érkezők nekifutottak a hüttének, míg mások a környéken csellengtek, felfedezve a kisboltot, potenciális kutyafotós helyszíneket.
Az esti KattanjKvíz változatos témákban mérette meg a 4-5 fős csapatokat. Fotótechnika, művtöri, kurzusismeret, fotós vonatkozású popkultúrális művek stb. És akik tudtak ekvivalens gyújtótávolságot váltani, tudták ki festette a Leány gyöngyfülbevalóval c. festményt, de még Zabosné Betti mentorunk hangját is felismerték, azok egy tisztességes méretű és összetételű italcsomagot vehettek át. Ennek átadásakor csak finoman utaltunk rá, hogy ha nagyon ragaszkodnak hozzá, a társaság bizonyára segít ennek a terhét viselni.
Másnap Grüner See. Az utolsó pillanatban is még sakkoztunk az időponttal, de sikerült csapadékmentesen lehozni a programot, ami kb. kisebb csoda kategóriát jelentett. A szállásunktól 1,5 órányira lévő helyszínre telekocsi alapon érkeztünk meg. A szövetkárpittal, alkantarával, egyéb érzékenyebb huzattal szerelt autók sofőrjei nem is tudták mekkora kockázatot vállaltak a szerpentines személyszállítással, de információnk szerint végül nem lett szükség autókozmetikai költségek behajtására.
A kissé kótyagos gyomrokat hamar rendbe tette a friss hegyi levegő és a Grüner See még aszályosabb arcát mutatva is lenyűgöző látvány. Miután megérkezett Molnár Arnold, első workshopunk mentora, elkezdtük felfedezni a helyszínt. Órási sziklás hegycsúcsok, amik legfelül ködbe, felhőbe burkolóznak, lábuknál fenyvesek és persze maga a tó. Mindez persze full naturál, sehol egy büfés bódé, hirdetőtábla vagy bármilyen illúzióromboló tereptárgy. Egy-egy pad maximum, ennyi, ami ember kezenyomáról tanúskodik.
A séta közben megérkezett modellünk is, Blanka, szép esküvői ruhájában, hogy belevesse magát a tűsarkús hegymászás extrémsport világába. Örömmel jelentem, személyi sérülés nem történt. A helyszín sajátja, hogy bár nagy egészét nézve is nagyon egyben van, de elemekre bontva nagyon sokszínű lehetőségeket kínál: Séta a tóparton, sziklák tövében ücsörgés, pörgés-forgás a fegyvesben, vagy csak egyszerű statikus pózok az ősvényen, hegyekkel a háttérben. Minden adott egy változatos, de egységes sorozathoz.
Hazafelé a mi kis különítményünk rendelkezett autópálya matricával, ezért nehezen követhető logika alapján, de kézenfekvő volt, hogy pár perc alatt már nem hogy aszfaltot, de kavicsot is csak ritkán látott erdei szerpentinen bóklásztunk.
Eközben egy másik csapatszállító jármű kapott az alkalmon és generátor hibával örvendeztette meg utasait. Az unalmas biztonsági játékos klubtagok egyszerűen csak meg-megálltak fotózgatni még pár panorámás helyen, hogy aztán így is elsők között érjenek vissza a szállásra. Szegények, nem tudják mi az igazi kaland.
A síházban esti programként mindenki mondott pár szót magáról egy bemutatkozókör keretében, amit bakonyi sertéstokánnyal fojtottunk le. Majd Krizmanics Zoli feketeöves csillagvadász mentorunk tartott kimerítő előadást vetítéssel egybekötve a munkásságáról.
Fájdalmas hirtelenséggel virradt fel a nap szombaton is. Reggelinél megbeszéltük, hogy délelőtt tartunk egy interaktív stúdiótechnika alapozót, majd a berendezett stúdiót szabadidőben bárki használhatja gyakorlásra. Az előadó hihetetlen magabiztossággal nyomta a klubtársak kezébe az eszközöket, hogy a gyakorlatorientált oktatásra hivatkozva velük szereltesse össze a felszerelést. Ahogy ott állt ellentmondást nem tűrő macis mamuszban, az önmagában garancia volt gördülékeny programmenetre.
Kora délután meg is érkeztek szépen sorba a gazdik mindenféle méretű, fürgeségű kutyedlivel, akik egészen hihetetlen trükkökkel szórakoztattak minket. A workshop alatt a profi szervezők intézkedtek a sokszínű időjárásról is, hogy minél színesebb anyagot tudjanak a résztvevők hazavinni. Így tejködben kezdtünk és szép napfényre váltottunk, ahogy körbejártuk a környéket.
Estére kitaláltuk, hogy ha már a csillagokat nem tudjuk lehozni a felhők alá, egy kis acélgyapot fényfestős fotózással még mókázhatunk. Krizmanics Zoli kapott is az alkalmon és az élére állt a dolognak.
Szállásunkra visszaérve társasok hada lepte el az asztalokat. Én magam pókerasztalhoz ültem és bár az álmoskönyv szerint nem jó előjel, ha az ellenfél egy semmiből előkerült, orrig lehúzott Las Vegasos baseball sapkában ül le az asztalhoz, aminek firtatásakor kiderül, hogy az illető évekig osztó volt, azért megpróbáltam jól érezni magam. A feszült játék alatt fülünkbe csengő Korda György hangot égtelen üdvrialgások és felsőbb hatalmak, valamint felmenők szükségtelen emlegetése törte meg a szomszéd asztaloktól.
*Morgan Freeman: Bárcsak mondhatnánk, hogy ezt a tevékenységet és a mértékletes italfogyasztást időben befejezték ahhoz, hogy másnap még frissen és kipihenve álljanak a hosszú hazaút elé. De hát az élet bizony nem tündérmese, ugye Dávid?
És hogy jövőre mitől lehet ez mégjobb? Hát például attól, hogy legközelebb te is ott leszel!


